Zenék

2013. szeptember 17., kedd

Nana



Télen, egy Tokióba tartó vonaton két lány utazik. Két külsőre teljesen különböző lány. De a céljuk ugyanaz. Mindketten Tokióban akarnak szerencsét próbálni és mindkettejüket Nanának hívják.

Oosaki Nana és Komatsu Nana, vidékről utaznak japán fővárosába. Komatsu Nana a barátjához utazik, vidám, bolondos lány, míg Oosaki Nana zenész szeretne lenni, visszahúzódó, és csendes.

A hóvihar miatt a vonat kénytelen megállni, ekkor kerülnek egymás melletti ülésekre és kezdenek el beszélgetni.

Oosaki csomagja mindössze egy gitár és egy doboz cigaretta, egy punk együttes, a Black Stones énekese. A családja elhagyta és a nagymamája nevelte, aki mindig tiltotta neki a piros ruha felvételét, mert nagyon nőiesnek találta. Főleg az anyja miatt nem akarta. Tokióban, az énekesi pályája mellett, főleg csak alkalmi munkái vannak.

Komatsu Tokióba megy tanulni, ahol a barátja vár rá, akit már rég nem látott. Már sokszor szeretett volna tokiói iskolába menni, de csak most sikerült felvételt nyernie. Főleg hosszabb munkát talál Tokióban. Először egy régiség boltban, ami hamar be is zár, majd egy kiadónál.

Bár mindketten gondtalannak tűnnek, a lelkük mélyén mindkettőjüket megsebezte a szerelem.
Mindketten házat szeretnének kibérelni az ingatlanosnál, de minden ház túl drága. Egyetlen ház van, ami egy régi épületben van a város szélén, olcsó és szép lakás. Mindketten ugyanazt a házat szeretnék kibérelni. Az ingatlanos egyességet ajánlott, hogy béreljék ki közösen, így a költség is feleződik. Későbbiekben megjelennek, Nana régi zenésztársai is és fény derül mindkét Nana múltjára.

Az endingje és az openingje nagyon jóra sikerült. A zenék kifejezetten szépek. Összességében csak ajánlani tudom mindenkinek.

A sorozat nagyon komolyan és reálisan mutatja be a legtöbb mai fiatal problémáit. A szereplők különböző szemszögeiből ismerhetjük meg, hogy milyen a felnőtté válás. Osaki Nana története a karrierről és ennek nehézségeiről szól. Hogy a zeneipar hatására hogyan tud széthullani egy fiatal élete. Hachi (Komatsu) részéről egy önállótlan személyiséget ismerünk meg, akinek az élete a szerelemről és hozzá fűzött gyerekes álmokról szól. A karakterek és személyiségük kulcsfontosságúvá válnak az animében, minél jobban halad előre a történet, annál több személyiséget ismerünk meg. A két főszereplő között már-már olyan ellentétek merülnek fel, amik a valóságban viszálykodáshoz is vezethetnének, de a két karakter rendkívüli módon kiegészíti egymást. Az animére jellemző a romantikus, de egyben drámai hangvétel is. A sorozat vége felé a hangulat egyre borultabb és szomorúbb lesz, és a vicces, humoros jelenetek száma is kevesebb lesz.

Korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott!

Epizódok száma: 47+3

Megjelenés éve: 2006



Műfaj: Josei, Szerelem, Vígjáték, Dráma, Zenés






Az első évad openingje:



A második évad openingje:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése