Zenék

2015. február 24., kedd

Kami Nomi zo Shiru Sekai


Életre kelt randiguru 




Betört a nagyok közé


Ahogy az a címből is kiderül, egy igazi mainstream animéről beszélünk. Jogosan érdemli meg ezt az elnevezést, hiszen látványos sorozatot alkottak a mangából (itt olvashattok a mangáról), amelynek már készül a harmadik évadja, és az eddigi kötetek számából kiindulva még ennél is több izgalomra számíthatunk!



Évad évad hátán


Szerencsére az adaptációval semmi probléma nincs, met az anime első évada hűen követi az eredeti sztorit, így még a kötekedő mangarajongóknak sem lehet kifogásuk. Ha valaki mégsem olvasta a köteteket, annak sem kell aggódnia, mert hamar elmélyülhet az apró történetekben, ráadásul rengeteg hasznos tippet leshet el a csajozás terén.
Az animáció egyszerűen gyönyörű, teljesen visszaadja a manga hangulatát, ráadásul a karakterek is roppant édesek lettek, és a szinkronhangokat is sikerült jól eltalálniuk a készítőknek.
Talán ezek miatt lett rettentően sikeres az első évad, így nem volt kérdés, hogy kitörő lelkesedéssel várták sokan a másodikat, amely 2011-ben látott napvilágot. A lelkesedés azonban hamar megtört, mert amennyire érdekes volt az első évad, pontosan annyira lett felejthető a második.
A fő baj az, hogy semmi újdonsággal sem szolgál. Hiába követi pontosan a mangát, nem tűnik annyira izgalmasnak. Egyrészt kicsit felpörgették az eseményeket, ami sok esetben hátrányára vált. Ami mondjuk a mangában több fejezetet is kapott, az jelen esetben gyakran csak két epizódot. Emiatt sokszor kusza ráadásul még unalmas is a történet, és nem éreztük azt, hogy annyira várnánk a következő részt. Igazán ebben van a manga egyetlen negatívuma: egy idő után monotonná válik. Ez sajnos nagyon érezhető volt a második évadban, mert a legtöbben nem azt várják el egy folytatástól, hogy semmiben se nyújtson újat az elsőhöz képest, de sajnos most ez történet.
Nem lettünk okosabbak a történetet illetően, így kicsit állóvízszerű a égeredmény, amit talán elkerülhettek volna, ha stabil ötvenrészes sorozatot terveznek, semmint évente egy tizenkét részes évadot.
Ettől eltekintve érdemes belekukkantani, mert a harmadik évad már jóval fordulatosabbnak ígérkezik.



Több, mint otaku


Aki már látott animéket igazi otaku főszereplővel, az már megszokhatta, hogy ezek a srácok általában kissé elhanyagolt külsejűek, de minimum csúnya az arcuk, szemüvegesek, és rettentően alacsonyak.
Keima viszont rendesen kilóg ebből a sorból, mert lehetetlenség őt csúnyának nevezni. Nem elég, hogy kacsú és magas, de a haja tökéletes, a szeme egyszerűen varázslatos, a szemüvege pedig egyszerre teszi őt titokzatossá és szuperszexivé.
Emiatt kissé hiteltelen őt tipikus otakuként emlegetni, szerencsére kiállhatatlan természete, és állandó konzolozása sokat javít ezen. Sok időnk viszont nincs azon gondolkodni, hogy a karakterdizájn mennyire ellentmond a már megszokott kliséknek, mert hamar szembesülünk vele, hogy Keima valóban jóval több, mint egy mezei kocka.
Miután kénytelen az egyik lányt a másik után meghódítani, és mindenféle randiötleteken töri a fejét, rá kell jönnünk, hogy sokkal több rejlik a felszín alatt, mint amennyit a fiú megmutat magából.
Persze, mit sem ér a daliás hercegünk, ha nincs mellette egy tipikus „hugica” karakter jó nagy adag démoni beütéssel.
Elsie egyszerűen szeretni való, hiszen butácska és segítőkész jelleme könnyen magával ragad bárkit. Ráadásul tökéletesen kiegészíti Keimát, akinek általában az agyára megy a lány.
Mindezekből kiindulva kissé fiús animének tűnhet, pedig az ecchi műfaj itt sem jelentkezik, hiába sikeredtek különösen szépre a lányok, mégsem tettek bele ennél többet a készítők. Ebből következően mindenkinek csak ajánlani tudom, már csak a „hogyan hódítsuk meg álmaink szerelmét pillanatok alatt” tippek miatt is!



Adatlap:


Kami Nomi zo Shiru Sekai
(anime, 2010)
Rendezte: Takayanagi Shigehito
Stúdió: Manglobe

2015. február 12., csütörtök

Mondo Magazin (2015.február)


Sziasztok!  

Megjelent a Mondo legújabb száma, ezért ismét egy olyan bejegyzéssel jöttem, amiben leírom mit is olvashattok benne. 





Részletes tartalom: 

Fate/Stay Night: Unlimited Blade Works
Anilogue bemutatók
Parasyte
Jigen Daisuke no Bohyō mozi
PSYCHO-PASS 2
Shigatsu wa Kimi no Uso
Shingeki no Bahamut: Genesis
Amagi Brilliant Park
Bringás animék
Száguldás négy keréken
Countach
Best of oneshot mangák 1.
Honto Yajū
Cesare
Téli szezonajánlók
Seiyū kisokos 2.
Nyelvlecke: magyarázd meg jobban!
Japán Nobel-díjasok 2.
Keleti hitvilág 1.
Parókafestés trükkök
2014 Legjobb cosplayesei
Mozgás és sport ábrázolása
Japán játékok okostelefonra
Lara Croft and the Temple of Osiris
Kingdom Hearts HD 2.5 ReMix
Theathryhtmn Final Fantasy: Curtain Call
Heroes of the Storm
Go feladvány
Metalcore bandák 2.
KAT-TUN
Japán étteremajánló
Japán népmese
Könyvajánlók

… és még sok minden más vár Rád a számban!

+++ AJÁNDÉK MINIPOSZTERREL!


2015. február 2., hétfő

Kami Nomi zo Shiru Sekai (Manga)



A világ amelyet egyedül isten ismer 



Te mit tennél, ha az unalmas hétköznapjaidból kizökkentene maga az ördög, és parancsba adná, hogy ezentúl ismeretlen lányoknak kell elcsavarnod a fejét? Képes lennél kocka létedre elvállalni ezt a nehéz feladatot? De vigyázz, mit választasz, mert ha egyszer már rábólintottál, onnantól nincs visszaút! 

Éreztétek már úgy, hogy sokkal jobban és egyszerűbben eligazodtok egy mesterséges világban, legyen az egy könyv, egy számítógépes játék, esetleg a saját képzeletetek? Ha már jártatok hasonló cipőben, akkor ez a történet nem lesz ismeretlen a számotokra, mert pontosan erről szól. Persze, mindezt vicces szituációkban, egy nagyon jó történettel tálalva. 


A játékok istene



A tizenhét éves Keima egy igazi hardcore konzolmániás srác, aki a valóságban képtelen kapcsolatot teremteni az emberekkel. Erre csakis az interneten, és a saját maga által kreált kis világban, no meg a dating sim típusú játékok csinos főszereplőivel képes. Mivel csak játék közben érzi kiegyensúlyozottnak magát, nem véletlen, hogy a legszembetűnőbb ismertetőjegye egy PSP, mert még az iskolában, vagy éppen a fürdőkádban is ezt nyomkodja. Emiatt az osztálytársai igazi otakunak tartják, gyakran gúnyt is űznek belőle. Szerencsére Keimát ez egy cseppet sem zavarja, mert sosem akarna lealacsonyodni az ő színtükre, így a barátkozás nála teljesen ki van zárva. Ami viszont még durvább, hogy ő a 3D-s lányokat sem szereti, elmondása szerint egy kicsit sem hozzák őt lázba, már-már visszataszítónak találja őket. Ezzel szemben a virtuális lányokért majd megőrül, ezért nincs olyan dating sim típusú játék, amelyet meg ne venne, és végig ne játszana pillanatok alatt. E téren minden lányt meg tud hódítani, mert az összes karakternek ismeri a gyengéjét, így kétségtelen, hogy ebben ő a legjobb az egész világon. Pont emiatt a legtöbb otaku csak a játékok isteneként emlegeti őt. 
Ám végül pont ez a cím lesz a végzete: az egyik nap fenekestül felfordul az addigi kényelmes, geekélete. 
Egy félreértés miatt aláír egy szerződést az ördöggel, akinek a fülébe jutott, hogy Keima képes minden lányt meghódítani a földön. Igen ám, de azt már nem tudta, hogy csak a játékok világában, és nem a valóságban. Keimának valójában fogalma sincs, hogyan kell bánni az igazi lányokkal, de mivel nincs más választása, teljesítenie kell a parancsot, ha nem szeretne idő előtt az örök harcmezőkre távozni. 
Mellé szegődött a cserfes démonlány, Elsie, és együttes erővel próbálják a valódi, háromdimenziós lányok fejét elcsavarni, hogy ezáltal kiűzzék a szívükből a gonosz démonokat, és így Keima élete is megmenekülhessen. 
(A földön játszódik, de később átmennek a démonok világába.)


Két világ találkozása 


A manga 2008-ben jelent meg először a Shükan Shönen Sundayben, és még azóta is folyamatosan készül Wakaki Tamiki szorgos keze által. Műfajilag különlegeset alkotott, ezen kívül teljesen egyedi történettel és főszereplővel büszkélkedhet. A rajzok és a jó hangulat miatt eleinte egy jó ecchinek ígérkezik, de ez tévedés. Nem elég, hogy bugyivillantás nincsen benne, de még a szereplők idomai sem kaptak különleges hangsúlyt.  
Sokkal inkább fantasy- és romantikus elemekre támaszkodik a mangaka, megspékelve azokat a sulis és otakus jelenetekkel, poénokkal. Ráadásul két egymással ellentétes világ ütközése alkotja a fő bonyodalmat: ez a föld és a pokol. Mindkettő erőteljesen hatással van egymásra, hiszen a gonosz démonokat azok, akiket Keimáéknak be kell gyűjteniük, viszont az általuk megszállt lányok mindig különleges képességekhez jutnak. 
A magna egyik erőssége, hogy a legtöbb mellékszereplő több fejezetet is kapott a történetben, így nemcsak a romantikus perceknek lehetünk a szemtanúi hanem közelebbről is megismerhetjük őket és a problémáikat. 
A történet elsősorban a földön játszódik, de később szereplőink átmennek majd a démonok világába, hogy ezzel is újabb bonyodalmakba keveredjenek. Természetesen a vicces szituációkat sosem győzik le a drámai pillanatok, de azt el kell ismerni, hogy szomorúságban is lesz részünk olvasás közben.  



Adatlap: 


Kami Nomi zo Shiru Sekai 
(manga 2008- ) 
Írta és rajzolta: Wakaki Tamiki 
Hossza: eddig 18 kötet  


Olvasható online itt