Zenék

2016. július 10., vasárnap

Nobunaga no Chef (Manga)






Vissza a jövőbe a konyhaművészettel! 



Mi sül ki abból, ha az önmagukban nem igazán kompatibilis hozzávalókat begyűjtjük, jól összekeverjük, megpároljuk, majd ízlésesen fogyasztáshoz tálaljuk? Itt az ideje, hogy az ételkóstoló bírálatot mondjon! 



Időutazó séf 



A szakácsként dolgozó Ken két kollégájával megmagyarázhatatlan okból 1568-ban, Japán legkaotikusabb (vagy legmeghatározóbb?) időszakában eszmél fel. Sajnos nem sokáig kereshetik együtt a válaszokat hihetetlen időutazásukra, mert munkatársainak életét veszik a helyi milícia gyanakvó szamurájai. 
Szerencsés megmenekülése után egy titokban férfiként élő magányos női kovácsnál, Natsunál húzza meg magát. 
Bár elvesztette emlékeit, ennek ellenére gasztronómiai tudásanyaga és konyhafőnöki gyakorlata még ösztönösen működik. Hogy lerója megmentője felé tartozását, kezébe veszi a serpenyőt, majd rövid időn belül Kiotó egyik legfelkapottabb étkezdéjét mondhatja magának. 
A helyiek számára fura, "unortodox" étkeket egyszerű dolgokból elővarázsoló csodaszakács híre hamarosan eljut a város újdonsült urasága, Oda Nobunaga fülébe is, aki személyesen akar meggyőződni a városszerte terjengő pletykákról, így udvarába hívatva Kent komoly tétű próba elé állítja. 



Törióra gasztronyelven 



A főúr és udvartartásának elismerését a próbával kivívva önkényesen személyes szakáccsá előléptetett séfünk bizony fel van adva a lecke: gazdájának parancsa szerint sosem készítheti el neki kétszer ugyanazt az étket, különben kegyvesztettként azonnal elbúcsúzhat a fejétől. Ez az apróságnak tűnő szabály megadja a történet élét és érezteti a tétet: Ken élete nap mint nap gyakorlatilag állandóan pengeélen táncol, aminek túléléséhez fontos higgadtsága, élni akarása, szakmai profizmusa, kreativitása és egyenes jelleme. 
Egy olyan gasztronómiai hazárdjátékban vesz részt, ahol minduntalan el kell kápráztatnia gazdáját, hogy bizonyítsa hasznosságát és rászolgáljon becsületére. Lévén nem képzett fegyverforgató szamuráj, így urának tett vallomása szerint ő szakácsként értékes: eltökélten harcol az éhes gyomor és a kulináris igénytelenség ellen. 
A lehetőségekhez mérten Nishimura törekedett a történelmi hitelességre, bár a szereplők megjelenítése nyilván a saját ízlésére tükrözi, és a kiemelt történelmi alakok bemutatása is a teljesség igénye nélkül történik. 
A szereplő részletes leírásokkal és ábrákkal, érdekfeszítő módon magyarázza el Ken narrálásában a képkockákon az adott (létező, és hozzávalók birtokában akár az olvasok által is elkészíthető) konyhai remekmű elkészültének mozzanatait és összetevőit. 
A főszereplő nagyban segíti történelmi és gasztrológiai tudásanyaga is: a korszak leghíresebb hadurainak közvetlen környezetében forgolódva értékesnek bizonyul, ha képben vagy arról, hogy kinek milyen jelleme, szokásai (na meg ízlése) voltak. Emellett tanulmányai során megismerte az itt "egzotikusnak" ható európai konyhával is, így titkos fegyverként játssza ki ezt az ütőkártyáját, amikor le kell nyűgöznie egy-egy kitüntetett vendéget (jó példa erre a portugál hittérítők jelenete) vagy magát Nobunagát. A folyamatosan érkező, újabb és újabb kihívásokkal farkasszemet nézve fő célja mégis visszanyerni emlékeit, megváltani szabadságát, és valahogy hazajutni a saját korába. 
Ha érdekel a japán középkor izgalmas szakasza egy teljesen más szemszögből, bejönnek a politikai és háborús leírások, sőt, szívesen gazdagítanád ismereteidet az autentikus konyhaművészet ilyen rendhagyó tálalásával, akkor garantált, hogy belekóstolva repetázni akarsz majd belőle! 





Adatlap: 

Nobunaga no Chef 
(manga, 2011-) 

Írta: Nishimura Mitsuru 
Rajzolta: Kajikawa Takuro 
Hossza: eddig 9 kötet 





Olvasható angolul itt




2016. július 3., vasárnap

Over Drive



Bringakirály 



Shinozaki Mikoto nemrég kezdte el a középiskolát. Szürke figura, akinek jelentéktelen kinézete mellé tökéletesen illik nemtörődöm személyisége, így hamar kiszúrja magának egy pár diák, akik mindenféle feladatot sóznak rá, például a boltba szaladgálást saját pénzen. 
Gyerekkori szerelme, Fukazawa Yuki egy osztályba jár vele, azonban addig nem figyel fel rá, amíg egy nap saját érdekei (és egy beígért táska a bátyjától) úgy nem kívánják. 
Ráveszik Mikotót, hogy lépjen be a Kerékpár Körbe, mivel létszámhiányban szenvednek. A fiú erre esélyként tekint, hogy bemutathassa neki csodás jellemét, azonban előtte meg kellene még tanulnia kerékpározni. 
A klub kapitánya a Koronázatlan Király becenéven ismert Fukuzawa Yosuke, Yuki bátyja, aki nem egy átlagos alak, inkább félelmetes. Szinte lehetetlen feladatot talál ki Mikoto számára a belépés feltételeként, melyet legnagyobb meglepetésére sikerül megcsinálnia. 
A klub kapitányhelyettese Terao Koichi, Yosuke gyerekkori barátja. Koichi nagyon megörül, hogy végre egy csapattal nevezhetnek a közelgő versenyre. 

Mivel az anime témája a sport, elindul a hosszú felkészülés, ami nem olyan könnyű egy kezdőnek. Hamar kiderül: bár Mikotónak jó adottságai vannak (sprinter szerepet tölt be), a fizikuma elég gyenge, de határtalan makacssága és kitartása olyan mértékben viszi előre, hogy mindenkit folyamatosan meglep. 
Mikoto fő célja Yuki lenyűgözése, bár ez a szerelmi szál eléggé a háttérbe szorul. 
Ahogy az megszokott, feltűnik a nagy rivális is, Yamato Takeshi (Kurosuke), aki később segít hősünknek a szerelem ABC-jét megírni. 
Az anime döntő részét a nagy versenyre, a Tour de France-ra való készülés teszi ki, amely során a karakterek motivációja és céljaira is fény derül. Egy igazi híresség is részt vesz benne, akit minden áron le akarnak győzni. 



Adatlap: 


Over Drive 
(anime, 2007) 

Rendezte: Kato Takao
Stúdió: Xebec 
Hossza: 26 x 25 perc 




Nézhető online itt: